Az első HARC

Egy reggel, amikor a színével ellentétben békésen kelt fel a Nap, karjait lassan kiengedte a felhők közül, és a hatalmas távolságot kikacagva megérintette a földet. Bár tudta, hogy a fontosság nem ebből áll, hogy a valóság nem ez, mégis egyenként formálta s világította meg a lét tárgyait. A fény, ami forró önmagából áradt, életeket kezdett teremteni, létet, színt lehellt a kietlen tájba, melegsége pedig - ami az előbb még keményen tört keresztül a légkör ellenálló pajzsain - most gyengéden járta át az életteret, sugarai láthatóvá tettek mindent a világon.
argaiv1616

Szikrázott, kicsalt ezer, meg ezer mosolyt, mégis fényével éppannyi poklot kreált, mint ahány örökkévalóságot. Minden tőle származó mennyország mögött ott lapult a halál, a hűvös üresség, ami csak arra várt, hogy legyőzhesse őt. Minden után egy pontosan akkora fekete folt született és világrajövetelével abban a pillanatban meghazudtolta a csillagot.
A Napot, aki önzetlenül sütött, egyre inkább vonzotta a vágy, hogy az összes sötét hely is az övé legyen. Nyalábjait a láthatatlanba próbálta szúrni, teljessé tenni a hiányt.
Az árnyékok nyúltak, területei egyre nagyobbak lettek, a gázgömb álmosodott, de nem adta fel…

Azóta minden nap háborúznak.

Oldalainkat 17 vendég böngészi