Elrendelt barátság

Régen távol van már, mégis
bennem ébred minden nap
Újraélem, ő legyint,
hisz’ világom nem szalad,
csakmert másfelé halad.
Anélkül cipel, hogy tudnám,
Őriz ezer baj között,
Mintha angyal lenne a hátam mögött.

Már gyermekként elejtett,
- öléből el nem enged -
mint vadász az állatot.
Arany nyakörvét hordom én,
melynek láncára aggatott.

Régen távol van már,
hogy velem virrad minden reggele,
de viharjaimban bolyongva
megtalál az ő jele.
Lényembe véste azt bele.
Így, ha minden barát olyan,
mint egy szétcibált bogáncs,
Amin szivárványláb pihen,
az az én szívem.