Nyári fáradtság

Rekkenő hőségben, tűző Nap tövében
senkinek füvében
fekszem hanyatt.
A melegtől berúgott dongóktól tanulok
hogyan kell imádni
minden nyarat.

Falevél leröppen, gazdája fölöttem
zöld színnel tömötten
mutatkozik
Egyedül van talán, mohával oldalán
árnyékát dobja rám.
Unatkozik.

A felhők még alszanak, álmukkal játszanak,
Szelídnek látszanak
szeptemberig.
Rikító növények pizsamát cserélnek,
jövőjük értelmét
ebben lelik.

Nézem, hogy kihordják tavasznak ruháját
Maguknak csinálják
divatjukat.
Én meg csak hallgatok, bele sem szólhatok
milyennek varrják meg
az újakat.

Időm most lefogtam, erőmből kifogytam,
de mégsem nyafogtam,
Nem volt kinek.
Napsütést figyeltem, forróját lenyeltem,
talán már felőlem
tél is lehet.