Légüres létezés

Leszáll az éjjel, s míg felkel a nap
Kikapcsolt testemben csak elmém marad.
Szalad a fény elől, gyötrik az álmok
Nyugodt percet neki sehol sem találok.

Reggel felocsúdik, a látszatba pottyan
Órák múlva fogja csak fel, megint hova dobtam.
Folyton irányítom, nincs ideje lenni
Önmagát a keresztről vér nélkül levenni.

Hunyorogva néz az idő szemébe
Baj, ha lassan múlik, s az is baj, ha vége.
Mesét képzelne, ringatná magát
De a szürke napok tagadják szavát.

Mintha elzsibbadna, csak félig létezik
Nem is érzi néha, mikor semmibe veszik.
Hazudok magamról, hogy ne égessen tüze
Pedig van. És sokszor nem bírom nélküle.