Nesztelen meztelenség

Keresztre feszítve halt meg a zaj
A szobámban, négy fal között
A helyette született semmise most
Csendekbe költözött.
Ugyan levettük már bilincseit,
de elloptuk egymás kincseit,
Ezért szívünkbe, lángolás helyett,
vizes fa költözött.

Néma mellkasunkba lyukat fúrt a csend,
Lefogta a dobbanást,
Nem engedte hideg kezeivel
az újrabelobbanást.
Együtt áradt bennünk mindene,
mintha mi lettünk volna élete,
Meggátolt minden érzetet,
mert látta a robbanást.