Lassan

„Az ember vénül.
Hajában mindjobban szórja szét
ezüstös permetét
a bomló idő.
S megtorpan végül.”

Apám írta ezt.
És huszonkét évesen mesél
(pedig még bőven él)
tollából a kor,
Melynek majd vége lesz.

Akkor ifjú volt.
Ősz szálat még nem ismerhetett.
Időtől megrekedt
hang nem hagyta el.
Még kevés gondja volt.

Tavasz-napra kelt.
Talán apró zsibongásra várt,
Vagy éjszakába járt.
Rímekkel, vakon
lapjára énekelt.

„Az ember vénül”(?)
Miközben szerelmes szíve kíntalan,
Hóbortos célja van,
S nevetésébe
fojton beleszédül?

„Az ember vénül.
Hajában mindjobban szórja szét
ezüstös permetét
a bomló idő.
S megtorpan végül.”

argaiv1035

Oldalainkat 56 vendég böngészi